Kutyázás alapjai

Blog 2014.08.11. 1. bejegyzés

Arra gondoltam, hogy mintegy blog-szerűen, ahogy időm engedi összeszedem sztorikkal illusztrálva, hogy mit tartok fontosnak a kutyatartásnál. Nem fontossági sorrend lesz, mert ezek a dolgok egyformán szükségesek egy kutyának ahhoz, hogy harmonikus kapcsolatban legyen a gazdájával, és nyugodt legyen az élete.

Kell egy kiegyensúlyozott, stabil gazda. A kutyák különböző jeleket vesznek tőlünk, amiket hol szándékosan, hol a tudtunkon kívül sugárzunk feléjük. Ebből kialakítanak egy képet a családról és a saját helyükről a családban. Ha azt érzik, hogy az őket vezetni akaró ember gyenge és labilis, illetve ha olyan jeleket kapnak, ami alapján azt hihetik, hogy ők irányítanak minket, akkor nagy valószínűséggel ők igyekeznek átvenni a vezetést. Minél dominánsabb típusú kutyáról van szó ez annál biztosabb, és akár veszélyesebb. Ön és közveszélyes is lehet. Ilyenkor a kutyánk elkezdi saját kútfőből megoldani az általa problémásnak gondolt helyzeteket. És nem biztos, hogy minden veszélyes, amit ő annak gondol, nem biztos, hogy mi is úgy akarnánk megoldani a helyzetet, ahogy ő. De ha nem jó a kapcsolat, ő nem várja meg, mi mit akarunk és leállítani sem könnyű. Aki nem tud határozott lenni, és nem tud erőt sugározni, azt a gazdát nagyon esélyes, hogy a kutyája nem fogja komolyan venni. Amikor azt látjuk, hogy a kutya kihúzott testtartással, magasra emelt fejjel, farokkal a póráz végén lobogó gazdájával sétál arra, amerre kedve tartja, jelöl minden bokornál, vizelés után hátrakapar erőteljesen, büszkén szétszórva a szagát a vélt ellenségeknek üzenve, akkor ez árulkodhat arról, hogy ott nem a gazda az aki a közös életet irányítja.
Én szeretem, ha a kutyáim tisztelnek és szót fogadnak nekem. Úgy szeretek együtt élni velük, hogy minden helyzetben tudjak rájuk hatni. És ezt igyekszem a lehető legkevesebb fizikai kényszerrel elérni. Ha már egészen pici kortól úgy neveljük kutyánkat, hogy megadjuk neki azt a biztonságérzetet, nyugalmat, határozott irányítást, amire szüksége van, akkor van a legnagyobb esélyünk, hogy a kamaszkori hormontombolás (amikor is a legnehezebb velük) után kialakul egy mindkét fél számára kellemes, élhető kapcsolat.
Ha már túl vagyunk ezen az időszakon, akkor sem késő elkezdeni egy újfajta hozzáállást kifejleszteni magunkban, és új módon foglalkozni a kutyánkkal, mert megfelelő kitartással és elszántsággal komoly fejlődést tudunk elérni. De csak akkor, ha nem tévesztjük szem elől, hogy több idő lesz, mintha kölyökkorban kezdtük volna el, hogy sokszor évek óta berögzült rossz szokásokat kell megváltoztatnunk, és a kutyánk szemében olyan bizalmat kell elérnünk, amit elvesztettünk már korábban. Tehát nem a nulláról indulunk, hanem mélyebbről. Egy olyan új pozíciót kell felvennünk a kutya szemszögéből nézve, ami korábban nem volt meg. Idő kell, míg kutyánk elhiszi, hogy mi igenis képesek vagyunk dönteni, jól dönteni, hogy mi meg tudjuk védeni őt is és magunkat is, képesek vagyunk vezetni a csapatunkat. Egy nem éppen domináns egyednek ez valójában megkönnyebbülés, mert előtte ő, belső késztetéstől vezérelve úgy érezte, hogy ezt a pozíciót magára kell vállalnia, jobb híján, mert valakinek irányítani kell, miközben nem is alkalmas rá. És ez frusztráló, stresszes élet így neki.

Ahhoz, hogy a kutyánk szemében azok legyünk, akik szeretnénk több dolog is kell.
– Megfelelő jelek sugárzása a kutya felé. Megfelelő testtartás, megfelelő kommunikáció.
– Sok gyakorlás. Kitartás. Nagyon nagy kitartás.
– Következetesség. Bármit várunk el a kutyánktól, tartsuk magunkat ahhoz. Ha mi nem tartjuk be a szabályainkat ő miért tenné?
– Határozottság. Egy kutyát a bizonytalansággal leginkább összezavarni lehet. Bármit kérünk, várunk el tőle, döntsük el és onnantól legyünk egyértelműek.

Ami pedig nagyon fontos! Az önbizalom, és magabiztosság. Ezek az élet minden területén jól jönnek, de egy domináns, problémás kutyánál egyenesen nélkülözhetetlenek. A legtöbb kutyát el lehet rontani azzal, ha rá vetítjük belső gyengeségünket. Ha szerencsénk van, és nem egy domináns, agresszív típusról van szó, akkor “csak” rossz szokások kialakusa várható. Szeparációs szorongás, rombolás, túlzott kötődés.

Ne feledjük a kutyánknak nem dolga, hogy a lelkünket ápolgassa, és összekaparjon minket romjainkból. Persze előfordul, hogy rossz a hangulatunk, és a kutyánk felvidít minket, hozzánk bújik, és megnyugszunk. Már meglévő jó kapcsolatnál ez nem baj! De nem sírhatjuk ki magunkat folyton a “vállán”, nem várhatjuk, hogy az érzelmi ingadozásainkat értse és helyén kezelje, főleg pedig megoldani nem fogja őket. Neki az a jó, ha egy kiegyensúlyozott, nyugodt ember áll mellette, aki kiszámítható számára és biztos pont az életében.
Nem csak a kutyánk miatt jó, ha elkezdünk jobban foglalkozni magunkkal, és építgetni kezdjük a belső erőnket, fejlesztjük önbizalmunkat és személyiségünket. Az élet minden területén nyerünk vele. A társas kapcsolatok, a munka terén is.

Azt gondolom, hogy akinek gondjai vannak a kutyájával, annak nagyon komoly és őszinte önvizsgálatot kellene tartania, és elgondolkozni azon, hogy milyen szerepe lehet neki magának a probléma kialakulásában. Egy körültekintő kutyás szakember elsősorban nem a kutyát fogja kezelésbe venni, hanem a gazdát. Amint a gazda megértette, mi vezetett a problémához, és min kell változtatni, hogy a kutya problémái javuljanak, el lehet kezdeni kialakítani az új szabályokat, hozzáállást, és felépíteni a gyakorlás tervét. És mellette nagyon érdemes elkezdeni valamilyen önfejlesztő módszer alkalmazását is. Szerencsére bőséges szakirodalom, tanfolyamok, módszerek állnak rendelkezésre ehhez.

Merjünk kérni segítséget! Ha már gond van a kutyával, az azt jelenti, hogy valamit nem jól csináltunk. Tehát változtatni kell. Egy szakember, aki kívülről lát minket, talán objektívebben meglátja, hol a probléma. És tanácsot is tud adni, hogy min változtassunk, mit tegyünk, mit hogyan gyakoroljunk. Tud segíteni a kivitelezésben, figyelemmel kíséri a fejlődést, ha az első módszer esetleg nem válik be, ajánl másikat. Ha viszont nem csináljuk, amit mond, akkor eredmény sem lesz.
Amit nem tesz meg helyettünk az oktató:
– Nem fogja kivívni a vezető, irányító szerepet helyettünk. Csak a maga számára tudja ezt megtenni, helyettünk nem. Tanácsaival segít, bátorít minket, de ha nem tesszük, amit kell, akkor nem lesz változás.
– Nem foglalkozhat a kutyánkkal helyettünk. Van, amit jó, ha megalapoz, elkezd, de annak fog működni a kapcsolat, aki az időt, energiát belefekteti. Ha mindent az oktatóval akarunk csináltatni, akkor lesz egy kutyánk, aki egy tök jó társ és szófogadó, csak éppen nem nekünk! Nem spórolhatjuk meg a közös munkát, ha mi akarjuk a jó kapcsolatot a kutyánkkal.
– Nem lehet magabiztos helyettünk. Az nagyon jó, ha az oktató magabiztos, és határozott, sőt legyen is ilyen! De nekünk is azzá kell válnunk. Az oktató adhat tanácsot, sokat segíthet, ha elmeséli, nála ez hogyan alakult. De attól, hogy ő magabiztos, a kutyánk nem fog minket annak látni. Ezt is nekünk kell felépítenünk magunkban.